Amint belső világunkat rendbe tesszük, a külső is egyenesbe kerül!

Szeretettel köszöntelek, örülök, hogy itt jársz!

Gyermekkorom óta az motivál, hogy miképp tudok segíteni embertársaimnak. Már tinédzserként elkezdtem foglalkozni önismerettel, mert érzetem, hogy ha önmagam mélyére ások, megismerem mozgatórugóimat, akkor türelemmel, megfelelő módszerekkel át tudom írni azokat, amelyek korlátoznak. 

Célom mindig is az volt, hogy minél széleskörűbben átlássam saját és mások „elakadásait”, igazán meg tudjam érteni embertársaim igényeit, kérdéseit és számukra a leginkább előre vivő támogatást tudjam nyújtani.

Rögös utat tettem meg, de mára már  igazán boldog vagyok és az motivál, hogy a hozzám fordulók is keigyensúlyozotabb, minden szinten magasabb szintű életet élehessenek.

Adni azt tudom, ami bennem már megvan, ahogy mindenki is pont ugyan így van ezzel.

A test, lélek, szellem egyensúlyát sikerült kialakítanom, stabilizálnom magamban, így ebben tudok támogatást nyújtani, ha hozzám fordulsz.

Számtalan területen dolgoztam, és különféle dolgokat tanultam. Amit ígérhetek:

  • magas minőségű, támogató figyelem – 10 év coaching, 16 év napi szintű meditáció

  • rendszerszemlélet, alaposság, eredmények – országos méretű projektek sikeres megvalósítása vezetőként

  • lélek és szív ereje – 11 év heti rendszerességű meditáció tanítás

  • extrém helyzetek sikeres kezelése – hivatásosként, reintegrációs tiszt férfi fegyházban

  • holisztikus látásmód - 5 év grafológia, 5 év természetgyógyászat, hangtálterapeuta

  • önmagam, határainak átlépése – búvárkodás (mentőbúvár vizsga)

  • szeretet, együttérzés, öngyógyítás – az egész tudatos életem

  • tudatosság tisztánlátás, egyensúly – 15.000+ óra önképzés, önreflexió, meditáció

  • fókuszáltság fegyelem, kitartás, személyes erő – harcművészet (karate fekete öv, 1 dan), krav maga

  • felelősségvállalás, hatékonyság, megvalósítási képesség – cégvezetőként könyvkiadó, specialty kávézó, prémium szolárium működtetése

Coachingra, gyásztanácsadásra, meditációra és hangtálterápiás kezelésre tudsz hozzám jelentkezni külön-külön vagy ötvözve ezeket. Szeretettel várom a találkozást!

huszty.zsuzsi@lazulia.hu

+36 30 549-9818